1. Új fejlemények

Sziasztok!

Na tessék ezt is megéltük :D Nagyon szépen köszönöm a több mint 11 komit és 21 rendszeres olvasót EGY nap alatt!

Már itt elindul a lavina. Ilyenkor szeresetek mert ma kitaláltam valamit ami megfogja változtatni a törit és a rólam alkotott véleményeteket xD

Remélem tetszeni fog és ugye kapok komit *.*

(Látjátok milyen gyors vagyok ha komiztok?)

Álmodom. Hogy miről? Arról, hogy ez a kibaszott hangos ébresztő óra elhallgasson. Én is elnémíthatnám, de túl lusta vagyok megmozdítani a még a kis ujjamat is.. Pedig muszáj lesz felkelnem, ha nem akarok elkésni az órámról. Alig van két hét az első szemeszterből és nem akarok máris megbukni. Jenny, a fősulis barátnőm - aki nem mellesleg a szomszédom is - sokat segített az első hetekben amikor ide költöztünk. Neki is van egy hét éves kislánya, Emily. Hála égnek Carly és ő remek barátnők így van kire bíznom a húgom ha éppen behívnak dolgozni. Igaz Phil rengeteg pénzt hagyott ránk de nem akarok az a otthon ülő luxus "anyuka" lenni aki állandóan a lábát lógatja. Ezért is vagyok most fényképész. Egyszerűen csodálatos dolog elkapni a legjobb pillanatokat és megörökíteni őket, hogy mindig emlékezzünk rájuk. Általában Carly-t szoktam fotózni, de itt Oxford-ban több lehetőségem akadt. Jenny segítségével nyitottam fotóstúdiót ami a belvárosba fekszik. Amúgy építészetet tanulok. Belső építész szeretnék lenni, ha Isten megengedi. Az elmélkedésemből egy kuncogó hang szakított ki. Tudtam mi fog következni, és, hogy ki lesz a támadóm.

- Ágyúgolyó - sikította nevetve édes drága testvérem és rám ugrott. Erre már felébredtem és csikizni kezdtem ahol csak értem. Csilingelő nevetése zene volt füleimnek. Miután már vége volt a kínzásának én következtem. Nem tudom mikor nevettem utoljára de nagyon jól esett ilyen felhőtlenül boldognak lenni.

- Carly elég, hallod? - fuldokoltam a röhögéstől - Te kis rosszcsont ezt még vissza kapod - mondtam eljátszott fenyegetéssel a hangomba. Erre kipattant az ágyból és futni kezdett a szobája felé. követtem őt, ám a folyosón elkapott a köhögő roham. A torkom kapart és levegőt is alig kaptam. Tudtam mi történik. Rögtön a fürdőszobába mentem és lekaptam a polcról a folyékony szirupot. A sűrű gyógyszer csillapította a torkomba élő állatot, és megint kaptam levegőt. Ez mostanában egyre gyakrabban fordul elő. Már voltam orvosnál is, de a diagnózis még nem érkezett meg. Oldalra kaptam a tekintetem és szembe találtam magam egy aggódó arcocskával.

- Mami mi a baj? - kérdezte vékony, kislányos hangon. Mivel már csecsemő kora óta én töltöm be az anya egyben a nővér szerepét van amikor anyunak vagy maminak szólít.

- Semmi, csak egy kicsit megfáztam - hazudtam, és egy halvány mosolyt erőltettem magamra. Ugyanis, biztos voltam benne, hogy ez sokkal komolyabb mint egy szimpla megfázás - Menj öltözz fel én addig csinálok reggelit.

- Felvehetem az új pólómat amit tegnap vettünk?

- Persze. De vigyázz rá - mutattam fel a mutató ujjam figyelmeztetés képen. Bólintott egyet és el is tűnt a szemem elől. Felvettem a ibolya lila fürdőköpenyemet és a fejemen lévő szénakazalból hajat varázsoltam. Amint a konyhába értem beáztattam a teám és nekiálltam palacsintát sütni. Éppen a harmadikat emeltem ki a serpenyőből amikor meghallottam a lábak dübörgését a lépcsőn. Aztán a mellettem lévő palacsinták egyszer csak eltűntek.

- Hé! Csak egyet - kaptam a keze után. Rám emelte a hatalmas szívet megrengető őzike szemeit és én rögtön ellágyultam - Na jó, de csak lassan - kivillantott egy 32 fogas vigyort és már ette is a reggeli finomságot. Vissza fordultam, hogy megcsináljam a saját adagomat is, ám ekkor egy ajtócsapódásra lettem figyelmes.

- Jó reggelt! - jelent meg az ajtóba mosolyogva Jenny és a kicsi Emily.

- Szia Mily - köszönt boldogan Carly a barátnőjének. Emily elengedte az anyja karját és oda szaladt Caitlyn-hez.

- Reggeliztetek már? - kérdeztem miközben megforgattam az egyik palacsintát.

- Igen köszönjük - mondta Jenny és az órájára nézett - Szerintem induljatok lányok ha nem akartok elkésni - odanyújtottam neki a barna zacskót amibe az ebédjét csomagoltam és nyomtam az arcára egy cuppanós puszit.

- Sziasztok csajok! - kiáltottam utánuk, de már nem hallották. Jenny-hez fordultam akinek a kezében ott volt a postám.

- Te egy angyal vagy - mosolyogtam rá hálásan -Teát?

- Köszönöm kérek - foglalt helyet az étkező asztalnál. Odanyújtottam neki a teát, és én is kortyoltam egyet az enyémből. Hogy én mennyire imádom a Kamillát. Közben a kezembe vettem a leveleimet.

- Hallottad, hogy új osztálytársuk lesz? - szólalt meg a barátnőm elgondolkozva.

- Nem. Te esetleg tudsz valamit? - néztem fel a levelekből. Köztudott ugyanis, hogy Jennifer White elég tájékozott a pletykák táján. Ettől eltekintve persze nagyon jószívű és kedves személyiség.

- Hát azt rebesgetik, hogy a szülők rendkívül különösek. Holtsápadtak és olyan fura a szemük színe. Ellentétbe a gyerekükkel. Ő benne nincs semmi érdekes, azon kívül hogy nagyon aranyos - mondta elhúzott szájjal és tovább kavargatta a teáját. Talán a gyerek szülei...vámpírok? Jaj Bella kezdesz becsavarodni - szidtam le magam gondolatban. Átnéztem még a maradék leveleimet és az utolsón megakadt a szemem. A kórházból jött. Remegő kézzel nyitottam ki a borítékot és olvasni kezdtem a hivatalos okiratot. Egyszóval szembe néztem a sorsommal.

Rosalie Hale szemszöge

- Nyugi kicsim nem lesz semmi baj biztos kedvesen fogadnak majd - guggoltam le a megszeppent fiam mellé. Ma lesz az első napja az iskolába és nagyon izgul.

- De anyu mi lesz ha nem fognak szeretni? Vagy ha kicsúfolnak? - kérdezte kétségbeesve.

- Nem fognak higgy nekem. Biztos sok barátod lesz. Hiszen ki ne akarna egy olyan fiúval barátkozni aki az apjától tanulja a favicceket? - tettem fel a keresztkérdést. Néha komolyan elgondolkodok, hogy a férjem és a fiam nem- e vérrokonok. Adam mindenkit megtudd nevettetni, akit csak akar. Ő a kis napfény az életünkbe mióta a süket bátyám elhagyta azt a szerencsétlen ember lányt. Először örömmel fogadtam a hírt, de miután láttam milyen szomorú az egész család már kezdem hiányolni Bellát. Már megbántam, hogy olyan elutasító voltam vele hiszen ő nem tehet semmiről. Sajnos be kell vallanom, hogy ő volt a családunk összetartó kulcsa. Miután elköltöztünk az esős Forksból rá négy hónapra fogadtuk örökbe Adam Cullent. Talán a fiam által egy kicsit összekovácsolódott a család. Carlise-on és Esme-én végre látni lehetett a boldogság árnyalatát és Alice is örült az új jövevénynek. Jasper már sokkal többet van otthon, mivel az érzelmeink is elviselhetőbbek. Edward is hazajött miután megtudta, hogy újabb taggal bővült a Cullen család. Őt kértem meg, hogy legyen a pici keresztapja, amit elfogadott. A tökéletes jelöltet még nem találtam meg a keresztanya szerepére. Várok hátha egyszer minden jóra fordul és a bátyám párjában megtalálom azt akit keresek. Az én nagy mackóm Emmett is csodálatos apukának bizonyult.

- Anyu! Hahó hallasz? Anyu - hadonászott a kezével a szemem előtt Adam. Pislogtam egy párat és felébredtem a "kábulatból".

- Persze. Gyere menjünk - keltem fel és megfogva vékony kezét elkezdtem húzni az osztályterem felé. Illedelmesen bekopogtam mire a tanárnő száját "Szabad" hagyta el.

- Jó napot kívánok Rosalie Hale vagyok ő itt a fiam Adam - léptem be a terembe. A fiam szégyenlősen a lábszáramba temette az arcát.

- Szia Adam én Mrs. Jonhson vagy ők itt pedig az osztálytársaid - mutatott körbe az osztályán. Kedves nő volt és nagyon jómódú. Vörös haját egy csattal összefogta és elegáns sötétkék ruhát viselt - Bemutatkoznál nekünk kérlek? - szólt lágy hangon. Felnézett rám, mire én küldtem felé egy biztató mosolyt.

- Sziasztok a nevem Adam és Kanadából költöztünk ide a szüleimmel, nagyszüleimmel és anyukám meg apukám testvéreivel - mondta megszeppenve. Hát sajnos neki még nem mondhattuk el az igazságot. Úgy egyeztünk meg hogy ha elég érett lesz megosztjuk vele a mi fajtánk létezését.

- Rendben Adam ennyi elég lesz - mosolygott a tanárnő - Na ki szeretne az új kisfiú mellé ülni? - fordult az osztály felé mire minden fiú feltette a kezét. Csak egy lány volt aki szinte az egekig nyújtózkodott. Hosszú derékig érő barna haja volt és tengerkék szemei. Az illata pedig egyedi, mégis volt benne egy kis ismerős aroma. Gyorsan elhessegettem a Bellával kapcsolatos gondolataim és türelmesen vártam Mrs Jonhson döntését.

- Akkor Carly kérek csinálj helyet Adam-nak melletted - az összes fiú száját hangos "Oh" hagyta el mikor elengedtem a gyermekem kezét, és ő elindult az új padtársa felé. Ekkor még nem is gondoltam, hogy ez a kislány milyen sokat fog számítani a fiam életébe.